A munkádban a sok kreatív, inspiráló „jutalomfalat” mellett bizonyára számos olyan lelombozó rutinfeladat is van, ami egyáltalán nem lelkesít, mégis meg kell csinálnod. Ha az arányok eltolódnak, és érzed, hogy „elkap a gépszíj” – ne hagyd magad, alkalmazd Tom Sawyer módszerét!
Újsághír:
” A Missouri állambeli Hannibal városka lakói minden évben különleges versennyel tisztelegnek kedvenc írójuk, Mark Twain előtt. A verseny középpontjában egy bizonyos híres léckerítés áll, az író „Tom Sawyer kalandjai” című regényéből.
Az égetnivaló csibész a történet szerint Polly nénitől azt a feladatot kapta, hogy büntetésből meszeljen fehérre egy 30 yardnyi léckerítést, ám ő csavaros eszével a társait vette rá a munkára, akik még fizettek is neki ezért. A regény színhelyét ihletül adó városkában ezért minden június negyedikén Tom Sawyernek öltözött gyerekek tülekednek a léceknél – ha önnek is van festésre váró kerítése, itt a nagyszerű alkalom!”
Lássuk hát, mit tudott Tom Sawyer, hogy még ennyi év után is megemlékeznek a különleges ösztönző módszeréről, amit „ráérzésből” alkalmazott?
És mi vajon hogyan tudnánk ezt a zseniális ötletet felhasználni a mindennapos rutinmunkák során?
A munkádban a sok kreatív, inspiráló mozzanat mellett bizonyára számos olyan lelombozó rutinfeladat is van, ami egyáltalán nem lelkesít, mégis meg kell csinálnod. Ha az arányok eltolódnak, és „elkap a gépszíj„, könnyen elveszítheted a motivációdat – ne hagyd magad!
Van mód a kiégés elkerülésére, ha követed Tom Sawyer zseniális módszerét, és játékos keretbe foglalod a rutint – megkeresed benne azt, ami CSAKAZÉRTIS, mindennek ellenére az öröm forrása lehet a számodra.
Lássuk, hogyan ír erről a mester, Mark Twain.
A sztori úgy indul, hogy Tomot, mivel ellógta az iskolát, a nagynénje azzal bünteti, hogy míg a többiek játszanak, neki egész szombaton dolgoznia kell.
„Megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.”
„Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre.”
Persze, volt is oka a búsulásra: félt Polly nénitől, ezért kezdett ímmel-ámmal a reménytelen munkához, de szerette volna valahogyan elsunnyogni… Pénze nem volt, hogy valaki mást fizessen meg, ráadásul irtó ciki is, ha valaki meglátja a fiúk közül ebben a megalázó helyzetben – dolgozni, amíg mások játszanak!
…És itt jön a zseniális csavar, a varázsszó, amit manapság az NLP-ben (Neuro-Lingvisztikus Programozás; a coaching során általam is előszeretettel használt módszertan) csak így emlegetnek: ÁTKERETEZÉS.
Az eljárás nagyjából annyi, hogy Tom egy játékos keretet adott a nemszeretem munkának, amivel sikerült olyannyira vonzóvá tenni, hogy a társai még fizettek is, csakhogy részesülhessenek az „élvezetből”.
” Egyszer csak ebben a sötét és reménytelen pillanatban ragyogó ötlete támadt. Újra felvette a meszelőt, és csendesen nekilátott a munkának. (…) műértő szemmel vizsgálta az utolsó ecsetvonásokat, gyöngéd kézzel még egyszer végigsuhant rajta a meszelővel, és az eredményt ugyanolyan szakértelemmel vizsgálta. Ben melléje szegődött. Tomnak folyt a nyála az alma láttára, de hősiesen kitartott munkája mellett.
Nagy lendülettel húzta végig a meszelőt a kerítésen, föl-le, föl-le, hátralépett, hogy lássa az eredményt, itt-ott kiigazította munkáját, majd újra megnézte az összhatást. Ben percről percre nagyobb érdeklődést árult el, mindjobban figyelt, és egészen belemerült a munka szemlélésébe. Egyszer csak megszólalt:
– Tom, hadd meszeljek egy kicsit.
Tom pillanatra habozott, már-már beleegyezett, de hirtelen megváltoztatta véleményét.
– Sajnálom, Ben, nem tehetem.” (…)
A történet folytatását már ismerjük: Tom végül nemcsak hogy megtette, de Benen kívül még egy csomó másik fiúnak is hagyta, hogy is „kinézze a kezéből” a meszelőt, s azok még jelentős anyagi áldozatot is vállaltak (rézkilincs, lakatkulcs, papírsárkány, egyéb kincsek), csak hogy festhessenek egy kicsit…
Mit tehetsz hát, ha az élet olykor unalmas feladat képében neked is feltálal egy kerítést és egy meszelőt? Alkalmazd a Tom Sawyer-módszert!
- Állj meg egy pillanatra, mielőtt nekiugranál, és tarts egy kis távolságot.
- Határozd el, hogy akárhogyan is, de élvezni fogod ezt a melót.
- A kulcsszó: átkeretezés! Ez a pszichológiai megküzdési stratégia neked is segíteni fog. Válts fókuszt: ne arra gondolj, hogy valahogy túl kell élned ezt a szörnyű feladatot, hanem arra, hogy valami (akármilyen) örömet találj abban, amit csinálsz.
- Sorold végig az ujjaidon, mért jó, hogy most ezt csinálod (igen, minél nagyobb marhaságokat találsz, annál jobb lesz a kedved!)
- Színleld, hogy örömmel teszed — végül észre sem veszed, és hipp-hopp, már vége is! („Fake it until you make it”, azaz: először tettesd, aztán úgy is lesz)
- Ha mások is látják, mennyire élvezed, előbb-utóbb akad, aki beszállna a „buliba”!
- „Lógass be” magadnak valami kellemes jutalmat (pl. egy finom kávé, egy jó csevegés, blogolvasás,.. :-)) amit akkor kapsz majd magadtól, amikor végeztél a dolgoddal.
- Váltogasd a kreatív és a rutinfeladatokat, így mire végképp eleged lenne, már valami érdekesebb következik.
Remélem, a történet ébresztette kellemes nosztalgiázás mellett arra is kedvet kaptál, hogy a gyakorlatban is kipróbáld az átkeretezés módszerét! ( Sőt, szinte hallom is: „Ide nekem egy nemszeretem rutinmunkát”! :-))
