A márciusi tél után a perzselő sivatagba vágysz? Most megteheted! Engedd szabadjára a fantáziád, és feledkezz bele a japán Saito professzor pszichológiai kvízjátékának rejtelmeibe! Játék és önismeret, 2 az 1-ben! 🙂
A meglepő, ámde nem annyira mulatságos márciusi tél(hóvihar, úttorlaszok, jeges orkánerejű szél…) után, hogy felengedjünk egy kissé, most a forró sivatagba utazhatsz!
Persze csak képletesen: a múlt heti kemény munka után, amikor egy munkalap segítségével az önbizalmadat erősíthetted, most egy igen izgalmas önismereti játékra hívlak, a nagyszerű Isamu Saito japán pszichológia professzor egyik különleges története segítségével.
(S bár mondhatod, hogy ez csak játék, előfordulhat, hogy esetleg olyasmire látsz rá önmagadból, ami mégis valahol elgondolkodtat, s a hasznodra lehet… Ki tudja?)
Lássuk hát, hová vezet:
A sivatagi út
Az asztalodon halomban áll a papírmunka, a kollégák már rég hazamentek. A falióra gúnyosan vigyorog rád. Csüggedten látsz újra munkához. Vajon végzel-e ezzel valaha?
A professzor három órán át motyog a világ legunalmasabb témájáról. Az utolsó megmaradt sarkot is telefirkáltad a füzetedben, és még csak harminc perce tart az előadás. Kezded azt hinni, hogy megállt az idő.
A várakozás is lehet gyötrelmes, rosszabb bármely pillanatnyi fájdalomnál. A frusztráció és az unalom a legbátrabbakat is az őrületbe tudja kergetni. Az első utunk szemtől szembe állít a végtelennel. Végy egy mély levegőt, és vágjunk neki az örök sivatagnak!
Szolgálati közlemény, mielőtt a tevédre szállnál:
A kérdésekkel haladj szépen sorjában, s ne olvass előre, mert elrontod a játékot (de te úgyse tennél ilyet, igaz? :-))
A válaszokat írd le; legyen előtted egy darab papír, toll!
Másik jó tanács: a válaszaidat kizárólag a szituáció mentén fogalmazd meg, egészen lazán, mintha félálomban filmet néznél… engedd beúszni az első dolgot, ami felmerül benned…
(Ha egy kicsit most szabadságra engeded az „agyalós” énedet, szabad utat engedsz az intuíciónak, a tudatalatti tartalmak megjelenésének, — egészen érdekes tapasztalásokra juthatsz!)
Megnyugtatásul: NEM létezik „jó”, „rossz”, vagy „elvárt” válasz! Úgyhogy, csak: lazáááán… 🙂
Felkészültél? INDULUNK!
1. Teveháton baktatsz a hatalmas, üres és végtelennek tűnő homoksivatagon keresztül. Messze jöttetek, és már közel állsz a végkimerüléshez.
Mit mondasz ekkor a tevének, amely idáig hozott?
………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………..
2. Éppen amikor már azt hitted, belehalsz a szomjúságba, egy gyönyörű oázist pillantasz meg. Egy másik utazó már vár rád, aki előtted érkezett.
Kivel találkozol az oázisnál? (Egy általad ismert személyt nevezz meg!)
………………………………………………………………………………………..
3. A sivatagban ólomlábakon jár az idő, és egy örökkévalóságnak tűnő út után egy város fényei tűnnek fel a láthatáron. Végre megérkeztél.
Hogy érzed magad az út végén?
………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………..
4. Itt az idő, hogy megválj a hűséges állattól, akivel idáig jutottál. Ahogy leszállsz a nyeregből, egy másik utas ül fel a te tevédre.
Ki veszi át a helyedet? (Ismét egy ismerőst nevezz meg!)
………………………………………………………………………………………..
"A sivatagi út" megfejtése
A sivatagi tevegelés története a személyes önállóság felé vezető utadat jelképezi. Közelebbről: ez a kis forgatókönyv akár egy szerelmestől való elválásról, vagy valami számodra fontos dolog vagy személy (pl. barát) elveszítéséről szól.
A válaszaid azt mesélik el, hogy viseled, amikor eljön az idő, hogy nélküle menj tovább. (Hogy ezt milyen életszakaszra, személyre vagy dologra vonatkoztatod, komolyan veszed vagy pusztán játékos gondolatkísérletnek tartod… nos, ezt a te szabadságod eldönteni!)
Nézzük hát:
- A tevédhez intézett szavaid azt tükrözik, amit az elveszett szerelem (dolog vagy fontos személy) nyomán mondanál saját magadnak.
Valami biztatóval próbálkoznál: „valahogy majdcsak kihúzzuk!”, vagy „ne aggódj, egyszer ennek is vége lesz”? Vagy a kétségbeesés hallatszott ki belőlük – „eltévedtünk…vége mindennek…itt halunk meg”? Vagy… ? - Lélektani értelemben az oázis a problémák megoldásának kulcsát jelképezi. Akit ott találtál, az olyasvalaki lehet, aki korábban segített átvészelni egy nehéz időszakot, vagy akihez szívesen fordulnál válságos időkben.
- Az út végi városka az érzelmek helyreállt rendjét jelenti, miután kiheverted a veszteséget vagy csalódást. A megérkezéskor úgy érezted magad, mint mikor végre túlteszed magad a veszteséged emlékén.
- A tevéd új tulajdonosa olyan valaki, akit valószínűleg szívesen támogatnál, vagy ő számíthat titkon a te segítségedre. Nyugodt szívvel átengedheted neki a tevédet, hiszen neki innentől nagyobb szüksége lehet rá; téged pedig már biztonságban célba juttatott!
***
Nos, remélem, szórakoztató és egyben tanulságos volt számodra ez a kis belső utazás a saját tevéddel, saját sivatagodban!
Mi az a legmeglepőbb mozzanat, esetleg legfontosabb „felfedezés”, amit a magad számára eltennél ebből a belső utazásból?
………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………..
Két visszajelzést is kaptam róla, az egyiket ráadásul egy kollégától 🙂
Köszönöm!
„Kedves Kriszta, még „versenytársként” is azt mondom, hogy nagyon klassz ez a kis feladatsor a fejünkben zajló belső párbeszéd romboló/egészségtelen hatásainak átkeretezéséről. Tényleg szükség van arra, hogy tudatosan kommunikáljunk kifelé és befelé egyaránt, néha még én is azon kapom magamat, h. butaságokat „mantrázok”.
Üdv: F. Mariann”
„Nagyon klassz a munkalap, köszönöm! (Annál a résznél, ahol arra buzdítasz, hogy ezt beszéljem meg a saját énemmel, rögtön A csodálatos elme c. film jutott eszembe róla, ill. az, hogy célszerű ezt a párbeszédet nem hangosan folytatni… :-))” (M. Cs. Hajnalka)
