Mindig is érdekelt ez a 40 körüli (kb. 37-50) időszak, mely ugyanolyan jelentőségű váltó-kor, mint a testi, lelki és szociális viharokkal kísért kamaszkor, csak annál kevésbé ismert, és kevesebbet tudunk, beszélünk is róla…
Nemrégiben egy internetes fórumon számos kérdést, megkeresést kaptam életközép-krízis témában.
Ahogy a bemutatkozómban olvashattad, hogy a coachingon (eredményorientált egyéni fejlesztés, “lelki személyi edzés”) belül kiemelt érdeklődési területem az ún. Midlife Crisis, magyarul életközép-krízis (vagy “csúcs-frász” :-)).
Mindig is érdekelt ez a 40 körüli (kb. 37-50) időszak, mely ugyanolyan jelentőségű váltó-kor, mint a testi, lelki és szociális viharokkal kísért kamaszkor, csak annál kevésbé ismert, és kevesebbet tudunk, beszélünk is róla.
Néhány kérdésre válaszolva igyekszem árnyalni a témával kapcsolatos elképzeléseket.
“Én ezek szerint már “benne vagyok a korban”, de köszönöm, minden oké… Most akkor tényleg rosszul kellene éreznem magam?!”
Isten őrizz! Nálam alapszabály, hogy „ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”! Az “életközép” szakaszát egyébként is nagyon nehéz pontosan évszámok közé szorítani, mert akár évtizednyit is csúszhat előre vagy vissza, attól függően, hogy az illető mikor kezdett önálló életet élni, dolgozni, (hányadik) házasságát éli éppen, nőként 20, 30 vagy 40 évesen szült.
Ma egy negyvenes nő biológiailag szinte ugyanakkora eséllyel lehet kisgyerekes anyuka (ld. Szulák Andrea, Jakupcsek Gabriella) mint nagymama, teljesen eltérő élethelyzetben és körülményekkel!
Épp ezért nem is mindenki éli meg az életszakaszok közötti váltást kimondott „válságként”, hisz sokakat az egyéb változások (új munka, válás után friss partner, új család) sodornak tovább új csúcsok felé. Az életközép időszaka azonban minden ember életében jelentkezik, hogy korábban vagy később, hirtelen vagy fokozatosan, esetleg más dolgoktól elfedve, az egyénenként eltérő lehet.
“Mennyiben hasonlítható ez az időszak a viharos kamaszkorhoz?”
Mindkét esetben egy életszakasz lezárulásáról van szó: a kamaszkor a felnőttség kapuja, az életközép pedig átmenet a felnőttkorból az érett felnőttkor, majd még később az időskor felé.
Mindkét időszakban én-válságot élünk át, ugyanazok a kérdések kerülnek előtérbe, csak másodszorra magasabb szinten:
“Ki vagyok én valójában?”, “Mi dolgom az életben?”, “Mi az ÉN utam?”
Ehhez még hozzájön: “Tényleg csak ennyi lenne?” , “Mi vár még rám?”, “Hogyan élhetek teljes életet életem második felében?”
Mindkét életszakaszban hatalmas, új energiák szabadulnak fel, melyeket ha jó irányba terelünk, a krízisben rejlő veszély helyett az esély dominál. (Ha lehet, ne a gátat vigye szét a megvadult folyó, hanem termeljen nekünk áramot a vízierőműben, igaz?)
“Ez azonos azzal, amit a férfiaknál “kapuzárási pánik”-ként szoktak emlegetni?
A klasszikus kapuzárási pánik ( fiatal “cicababa”, Harley, bőrszerkó :-)) ennek a témának inkább a szexuális vetülete.
A “lelkizést” női dolognak tartó, probléma-orientáltan gondolkodó férfiak komolyan megijedhetnek az életközép-krízis jeleitől (mely mutatkozhat mint pl. szorongás, kiüresedettség-érzés, indokolatlan ingerlékenység, a “valahogy neeem jóóóó”érzése), és az okokat legtöbbször nem saját magukban, önismereti területeken, hanem valahol kívül kezdik keresni.
Ekkor “derül ki”, hogy az évtizedekig jól működő életük, a régi főnök, munka, feleség hirtelen “elviselhetetlen” lesz, és megvan az indok a kiugrásra.
A “menekülésből, hirtelen felindulásból elkövetett” második házasságokban kutatások szerint még gyakoribb a válás, hiszen a férfi nem a valós igényei, hanem sokszor az “Ez jár még nekem az élettől!” felkiáltással választ új párt, majd fog bele (sokszor a jóval fiatalabb nő kérésére) a lassan nagypapa korba lépő férfiú a késői gyereknevelésbe.
Nagyanyáink idejében a női életközép-krízis még ismeretlen fogalom volt… Mi a helyzet velünk, nőkkel?
Valóban, ez a téma csak az utóbbi évtizedekben, a nők tömeges munkába állásával, karrierépítésével került egyáltalán szóba. Amíg csak a “három K” (a németből átvett Kirche-Kinder-Küche, azaz templom-gyerek-konyha háromszög) körül forgott a nők élete, nem bonyolították az életüket ilyen úri huncutságok, hogy önmegvalósítás, meg kiteljesedés, meg személyes boldogság…
A sokszor együtt élő generációk esetében a női lét értelmét egyenes úton jelentette a házasság, gyereknevelés, majd a nagyszülői szerepvállalás. Az utóbbi évtizedekben ez a szereposztás gyökeresen felfordult, a média bátran hirdeti a fiatalság-kultuszt (“40 is the new 30”, a negyvenesek ugyebár az új harmincasok), nem illik megöregedni; a biovekker viszont könyörtelenebbül ketyeg, mint a férfiak esetében.
A karrierje csúcsára érő, dolgozó nő, akinél e gyerekek már kirepülőben, kezdi elveszíteni a “valami fontos még vár rám” érzését. Ilyenkor hajlamos még fokozottabban a munkába temetkezni (kiégés-veszély!), hiszen a gyerekei napi szinten már egyre kevésbé igénylik, vagy hirtelen olthatatlan vágyat érez egy új kisbaba iránt, akivel betöltheti az űrt, és elodázhatja azokat a problémákat, amiknek a kezelésére valójában elérkezett az idő.
Te mint coach, "hivatásos lelki edző" hogyan tudsz segíteni valakinek mondjuk egy ilyen esetben?
A krízis szó a kínaiban két írásjelből áll össze: veszély + esély. A coaching, személyes tanácsadás során leginkább a sajt életutadból fakadó lehetőségekre fókuszálunk, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az innen eredő csapdákat sem. A lényeg életközép-krízis esetén is ugyanaz, mint bármely, már nem (vagy nem jól) működő élet-stratégia esetében: “Újratervezés”!
Mivel itt két életszakasz közötti átmenetről van szó, hangsúlyozottan alapos, több irányú önismereti munkával kezdünk (ez akár több ülést is igénybe vehet, de létfontosságú a megfelelő alapozás!) Feltérképezzük az eddigi stratégiákat, és közösen “átrostáljuk”, vigyázva, nehogy a nagy lelkesedésben a lavórral együtt a gyereket is kiöntsük :-). Megkeressük, melyek azok az értékek, amelyek neked személy szerint fontosak, ezek szintén fontos “útjelző karóink” lesznek.
Önmagad és személyes értékeid ismeretével felvértezve jöhet a következő lépés: „Mit szeretnél?” Ez mindennek az alfája és omegája: ha jól elcsípjük a célkitűzést, szinte semmi sem ment meg a sikertől! (Itt, ha szükséges, szintén sokat tudok neked segíteni: vannak olyanok, akik annyira elszakadtak a valódi énjüktől, mély vágyaiktól, hogy nehezükre esik megfogalmazni, mit is szeretnének igazán…)
Ha megvagyunk a céllal, már “csak” az útiterv és a megvalósítás van hátra: igen, ezen áll vagy bukik minden. Olyan szintű támogatást kapsz tőlem, amilyenre szükséged van a hatékony előrejutáshoz, de egy dolgot le kell szögeznem.
Én coachként mindent megteszek, hogy támogassalak az úton, de HELYETTED NEM TUDOK AKARNI, HELYETTED NEM TUDOK CSELEKEDNI! Ha a cselekvés felelősségét már a kezdetekkor felvállalod, garantált a siker!
A fentiekkel kapcsolatban kérdésed van? Ne habozz, tedd fel!
Van véleményed? Szólj hozzá lentebb!
Köszönöm, hogy ma is velem tartottál, derűs, szép napokat kívánok!
