A környezetemben gyakran látom, ahogy a döntésképtelenség tépi-cibálja az embert: az egyik ügyfelem, Gabi pl. arról panaszkodik, hogy a munkához fáradt, ám a pihenést sem engedi meg magának, mert hisz „annyi dolga lenne”. Ezért csak eszi magát; a munkával nem halad, viszont ugyanúgy elfárad…
Emlékszel-e még gyerekkorodból a "fekete-fehér" játékra?
Mi kisiskolásként általában a napköziben játszottuk, vagy lyukasórán.
Valakit kiküldtünk, a bentiek megállapodtak egy szóban (személy, tárgy, fogalom stb.)
A behívott gyerek aztán mindenkinek kérdéseket tett fel, amire bármit lehetett válaszolni, csak a „fekete, fehér, igen, nem” szavakat nem volt szabad kimondani.
A kérdező aztán, ha ügyes volt, furmányos kérdéseivel nemcsak a feltett szót igyekezett kitalálni, hanem próbálta a társait a négy tiltott szó kimondására beugratni: aki ugyanis kiejtette e szavak egyikét, az a játékból is kiesett, ő lett a következő „kiküldött”.
(Ti is játszottatok ilyet anno?) S hogy honnan jutott most ez az eszembe?
A fekete-fehér játék kapcsán a döntésekről gondolkodtam.
Arról, hogy az teszi hatékonnyá az életünket (s az életet apróra bontva, a napjainkat), ha tudunk világos döntéseket hozni magunkról.
Arról, hogy mostanában mintha ismét a gyerekkori játék kísértene: kínosan kerüljük a határozott döntéseket, véleménynyilvánítást. Tűnőben a kontrasztos, igaz és egyértelmű fekete és fehér, az igenek és nemek helyett szürkén maszatolunk, mismásolunk, s hozzá még feltaláltuk a zseniális szót is: „nemigen” (igen is, meg nem is, se ide, se oda…)
A környezetemben is gyakran látom, ahogy a döntésképtelenség tépi-cibálja az embert. Gabi pl. arról panaszkodik, hogy a munkához fáradt, ám a pihenést sem engedi meg magának, mert hisz „annyi dolga lenne”. Ezért csak eszi magát; a munkával nem halad, viszont ugyanúgy elfárad…
(Ez igazán nem egyedi eset, neked is ismerős, ugye? Mert nekem igen! :-))
Ha Gabi hozott volna egy világos döntést: „rendben, fáradt vagyok (ténymegállapítás), ezért MOST húsz percet pihenek („feltöltöm az aksit”: lelkifurdalás nélkül hasra vágom magam egy magazinnal, szundizok, zenét hallgatok…), és utána jobb kedvvel, frissen láthatok ismét a dolgomnak. A húsz percet így is-úgy is elnyűglődtem volna, így viszont adok magamnak egy buksi-simit, utána pedig „teljes gőzzel előre”!
Vagy épp fordítva: most belehúzok X percet (ld. erről a pomodoro-módszert), de utána lazítok — mikor hogy jön ki jobban.
Már a lovagló őseink is tudták: csak azt az íjat lehet jól megfeszíteni, aminek a húrját utána leengedik! Különben elveszítené a feszültségét, és ha ki akarnánk lőni a nyilat, nem lenne ereje…
Láttad, hol a lényeg?
Dönthetek arról, hogy mit teszek, de azt aztán rendesen, nem „szürkén maszatolva”!
Akár dolgozom, akár pihenek, a lényeg, hogy egyszerre egy dolgot csináljak, ami itt és most éppen fontos, de azt jól.
A nem döntés is döntés!
Az a helyzet, hogy egy napon belül is százával hozunk kisebb-nagyobb döntéseket, melyek mind befolyásolják, hogy — ha akár hangyalépésnyit is, de — merre halad az életünk.
Ha valamit folyton tologatunk, „nem döntünk”, az sajnos ugyanolyan teljes értékű döntés, mintha döntöttünk volna!
„Nanemáááár!” — De, igen. Csúnya dolog, de ez van.
A nem döntéssel, ami gyakran a tényleges döntésnél is rosszabb következményeket eredményez, csupán arról határoztunk, hogy a saját, személyes döntésünket kiengedjük a kezünkből, és másoknak engedjük át a döntés jogát. (És hát mindig lesz olyan a környezetünkben, aki szívesen megmondja a tutit, vagy éppen saját érdekeinek megfelelően manipulál, ha engedjük…
Mindig van választásom
…és kell is választanom, ha a saját életemet akarom élni. Néha lehet éppen az a jó választás, hogy nem megyek se erre, se arra, hanem lehiggadok, kivárok, figyelek — a lényeg, hogy ekkor se „aludjak el”, hanem a magamnak adott időt úgy használjam fel információ- vagy tapasztalatgyűjtésre, hogy később éppen ezek segítségével hozhassam meg a számomra legjobb döntést. ÉN adom magamnak az időt és ÉN lépek tovább, amikor úgy látom jónak — ez a haladó életvezetés egyik legfőbb titka.
A coaching során (ha esetleg már ültél le velem beszélgetni, akkor te már tudod! :-)) legelőször is abban támogatlak, hogy minél előbb rájöhess: mindig van választásod. Ha épp nem látod a fától az erdőt, segítek megkeresni az alternatívákat; a lényeg, hogy soha ne érezd magad a helyzeted tehetetlen áldozatának! Ekkor fogsz tudni ugyanis elindulni a célkitűzés, a tervezés, majd a cselekvés útján.
Cselekvés nélkül pedig nincs siker! (Mélységesen NEM hiszek az öncélú „bevonzásokban”, gondolatokkal „teremtésben” — a vízió szükséges a célom kijelöléséhez és a motivációm fenntartásához, de eredményt csak és kizárólag tettekkel lehet elérni!)
A mai blogbejegyzés után is kapsz egy kis „házit”, csak hogy magad is megtapasztalhasd a tettek erejét! 🙂
Készen állsz egy kísérletre?
A következő néhány napban próbáld ki, hogy
- legyen véleményed, ha kérdeznek (gondolj a címre!)
+ add is ezt elő olyan formában, hogy ne bánts vele másokat, de magadhoz is hű legyél (a mások minősítése nélküli, ún. „én-közlések” kiválóan alkalmasak erre) - dönts arról, hogyan osztod be az idődet, mit, mikor és hogyan teszel! (Ne feledd: az időd = az életed!)
- engedélyezz magadnak „üresjáratokat” a feltöltődésre; pihenőt, kedvenc időtöltést, amikor csak magaddal vagy elfoglalva, és félreteszed a kötelezettségeidet!
Erre az elkövetkezendő ünnepi időszak pont alkalmas lesz: ne csak a sonkáról és a tojásról szóljon a Húsvét, hanem használd ki az időt, töltekezz, építsd a lelkedet! Lazíts egy kicsit, figyelj oda magadra, a párodra (akár a SET-módszert is gyakorolhatod, amiről előzőleg írtam :-))
Boldog Húsvétot kívánok neked és szeretteidnek, köszönöm, hogy ma is velem tartottál!
