Folytatjuk a boldogsággal kapcsolatos hiedelmek körbejárását, és megtudhatod azt is, hogyan NE boldogíts másokat… 🙂
(Folytatás az előző hétről, amikor azt kezdtük vizsgálgatni, mennyi hiedelem forog közszájon a boldogsággal kapcsolatban, — ha most jársz itt először, és még nem láttad, vagy átismételnéd, miről is volt szó,
a bejegyzés elejét itt elolvashatod! :-))
Csak felvillantva, hogy mi is volt az első három tévhit:
1. számú állítás: “A boldogság vagy van, vagy nincs!” — tévedés: bár a boldogságra való képességünk egyénenként eltérő, a saját „sávunkból” kis gyakorlással kihozhatjuk a maximumot!
2. számú állítás: “A boldogság maga a cél” — tévedés: az oda vezető út maga is élvezet; a gondolkodásunk és a viselkedésünk által nagy mértékben befolyásolhatjuk.
3. számú állítás: “A jó pillanatok alatt megszokottá válik” — téves! Ha lassítunk, figyelünk a részletekre, észrevesszük a jót és hálásak vagyunk érte, tudjuk tartóssá tenni a boldogságot.
Nézzük akkor tovább:
4. számú állítás: „A negatívumok erősebben hatnak, mint a pozitív dolgok”
Biztosan igaz ez?
Úgy tűnik, negatív érzelmeinket sokszor hajlamosak vagyunk mélyebben és tartósabban megélni, mint a pozitívakat. Az emberek például nem egyforma intenzitással reagálnak, ha nyernek, vagy ha elveszítenek egy ezrest (naná, de viccen kívül) : mintha a kellemetlen érzések (bosszúság, harag,..) valahogy jobban megmaradnának, mint amikor megörülünk valaminek. De ez szerencsére csak rövid távon van így. Míg a negatívumok a pillanatnyi „hiány”-ra irányítják a figyelmet, a pozitívumok a már meglévő erősségeinket fokozzák, ami hosszú távon a nyertes stratégia.
Ha az életünkben tudatosan igyekszünk gyakorolni a pozitív gondolkodást, (fókusz, gyakorlás!), egy idő után eljutunk ahhoz a ponthoz, ahol átbillen a mérleg: a negatív hatások már nem képesek lerombolni azt a fajta általános, tartós elégedettséget, amelyet felépítettünk magunknak. (Nem mondom, hogy könnyű, de tudatos odafigyeléssel, gyakorlással elérhető ez a szint! :-)) Ez ugyanis már magasabb szinten, „fejben dől el”, a külső körülményektől függetlenül.
(Off: Persze klinikai depresszió vagy más pszichés betegség esetén ez — saját, belső erőforrások híján — már nem elég, de az már egy más, orvosi segítséget igénylő történet.)
„Emlékezz arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki vagy, vagy mi van a birtokodban; egyedül attól függ, hogy mit gondolsz.” (Dale Carnegie)
5. számú állítás: „A boldogság igazából az élvezetekről szól”
Biztosan igaz ez?
Tagadhatatlan, hogy egy forró nyári napon óriási mosolyt csalhatunk életünk párja arcára egy jó hideg sörrel, és egy jó kávé, egy kényeztető masszázs is ritka jól tud(na) esni egy hajtós nap után… (és lenne még számtalan ötletünk, nem igaz? ;-)) Ezek ártalmatlan dolgok, vannak azonban olyan gyilkos élvezetek is, mint a cigaretta, alkohol, kábítószer és társai — nem kevés embertársunk életében sajnos ezek jelentik az „örömöt”.
„A gyönyör a fájdalom szakadékába hull, ha nem ismer határt.” (Seneca)
Ám a boldogság sokkal több, mint az élvezetek hajszolása. Megint a rövid-, ill. hosszú távú jutalomról van szó: az altruizmus, embertársaink önzetlen segítése pont ellentéte a habzsoló hedonizmusnak, mégis, jóval inkább „megéri” a tartós boldogság és elégedettség szempontjából, mint a túlzásba vitt, hosszú távon függőséget és kiégést tartogató élvezetek.
Miért is van ez?
Azt már eddig is tudtuk, hogy „jót tenni jó „, de hogy ennek komoly neurobiológiai alapjai is lennének? Nagyon leegyszerűsítve, a mások segítése, könyörületes cselekedetek ösztönzőleg hatnak a jutalmazást irányító agyterületekre, szerotoninnal és endorfinokkal (ún. „boldogsághormonok”) árasztják el a szervezetünket, és örömérzetet okoznak.
6. számú állítás: „Univerzális méret — mindenkire jó!”
Biztosan igaz ez?
Aki a bölcsek kövét keresi, ami „A” feltétlen és tökéletes boldogsághoz vezet, az sajnos óhatatlanul csalódni fog. A boldogság nem elasztikus kínai „one-size” póló, ami mindenkire passzol. 🙂 Mindenkinek más a mérete, a kedvenc színe, más fazon áll jól: milyen nagy szerencse, hogy nem létezik „egyen-boldogság”!
Ezt akkor is figyelembe kell vennünk, ha a szívünkön viseljük a körülöttünk élő emberek sorsát, boldogságát. Hiszen azt szeretnénk, ha a barátaink, családtagjaink, kollégáink jól éreznék magukat a bőrükben, minket is lehangol, ha szomorkodnak körülöttünk, és ilyenkor beindulhat bennünk a „boldogító-program”. Nincs is ezzel semmi gond, amíg úgy akarunk másnak segíteni, ahogyan és amikor NEKI jó — a problémák akkor kezdődnek, amikor (a viccben szereplő lelkiismeretes kis úttörőhöz hasonlóan) mindenáron át akarjuk segíteni az úton az öreg nénit, akinek, szegénynek, esze ágában sem volt átmenni! 🙂
Végezetül, s mivel erősen a témához kívánkozott, előkerestem egy tízperces epizódot az általam olyannyira kedvelt Micimackóból, amely Füles „boldogításáról” szól… Te ismered
Katt ide >>> Micimackó — Füles napja
Tedd a szívedre a kezed: neked nem ismerős ez a szituáció valahonnan? Voltál már valaha Tigris, Malacka, vagy éppen Füles helyében? 🙂
Jó szórakozást, hasznos gondolatokat kívánok, s ha véleményed van, továbbra se tartsd magadban! (Az előző rész végére is születtek hozzászólások, láttad már őket?:-))
