Elgondolkodtam: mért van az, hogy sokszor még mindig inkább nyuszibőrbe bújunk, minthogy erőszakos, rámenős nőszemélynek gondoljanak minket? Aztán, mikor már nem bírjuk tovább, robban a bomba… Pedig van megoldás.
Egy néhány nappal ezelőtti coaching beszélgetésem kapcsán fogalmazódott meg bennem a mai írásom témája. Ülünk a kávézóban Katával, a kedves, talpraesett fiatal nővel (nagymotoron jár, klassz bukósisak,..), meséli a helyzetét a munkahelyén, és egyre sorolja azokat az eseteket, amikor nem volt képes kiállni magáért, az igazáért.
Átnéznek a feje fölött, gyakran kihasználják, és ez őt is folyamatosan elbizonytalanítja.
Fél kinyilvánítani a véleményét („jobb a békesség, csak hagyjanak végezni a dolgomat”), sokáig tűr, ám aztán egyszer csak kirobban, s nem biztos, hogy a legdiplomatikusabb módon ad hangot a véleményének. Ettől aztán mindenki ledöbben, s ő persze még frusztráltabb lesz…
Elgondolkodtam: mért van az, hogy sokszor még mindig inkább nyuszibőrbe bújunk, minthogy erőszakos, rámenős nőszemélynek gondoljanak minket? Aztán, mikor már nem bírjuk tovább, robban a bomba… Pedig van megoldás.
KINEK rossz az, ha „nyuszi” vagy?
A kommunikációs stílusunk (hogy milyen testbeszéddel, megfogalmazásmóddal, tekintettel, kiállással, stb. nyilvánulunk meg mások előtt) eddigi tapasztalatainkon és temperamentumunkon egyaránt múlik. Egyfajta berögzült szokás, amit bármikor zsebből előrántunk, és automatikusan aszerint viselkedünk.
– Például rávágjuk: ”Persze, add csak ide, megcsinálom azt is!”, noha a túlóra gondolatától is borsódzik a hátunk…
A passzív kommunikációs stílussal azt üzenjük magunkról, hogy a saját érzéseink és gondolataink nem olyan fontosak; mások igényei, érdekei előbbre valók a miénknél.
„Én itt se vagyok, legyen, ahogy ti akarjátok…”,
„Nem, nem gond, biztosan!”
„Köszönöm, hogy észrevettél…”
Ne felejtsük el: mások csak azt tehetik meg velünk, amire mi (akár csak viselkedésünkkel, akaratlan jeleinkkel) feljogosítjuk őket!
Ettől hosszú távon kedvetlennek, kiszolgáltatottnak, akár depressziósnak is érezhetjük magunkat, önértékelésünk romokban hever. Ha ráadásul még ostorozzuk is magunkat a „nyusziságunkért” (mert azt legbelül azért érezzük, hogy ez így nagyon nincsen rendben), akkor elfojtott haragunk saját magunk ellen fordulva szép kis pszichoszomatikus tünetegyüttest – fejfájás, gyomorpanaszok, magas vérnyomás – produkálhat
Ilyenkor csak egy dolog segíthet: a határozott döntés. Eddig, és ne tovább. Elég volt! Legyünk mi magunk az elsők! (Ha én nem állok ki magamért, senki se fog helyettem, nem igaz?)
Agresszív, vagy asszertív?
Az agresszív emberek, valljuk be, nem túl szimpatikusak, ezért ennek még a látszatát is kerülni akarjuk. Önteltek, fölényeskedők, semmibe veszik mások szükségleteit, beletaposnak az érzéseikbe; sértőn, akár fizikailag is fenyegetően léphetnek fel. Nincs bennük tisztelet mások iránt, csak az erő és dominancia, a mindenáron való győzelem hajtja őket.
Sovány vigasz, de ők se tehetik ezt büntetlenül: amellett, hogy saját testi-lelki egészségüket rombolják, az emberi kapcsolataikat is tönkreteszik, így könnyen magukra maradhatnak.
Az asszertivitás, az valami egészen más!
Olyan önérvényesítő magatartás, melynek során képes vagy életed valódi irányítójává és kézben tartójává válni. Úgy tudod kifejezni érzéseidet, gondolataidat, érvényesíteni érdekeidet (ezáltal elérni a céljaidat), hogy eközben mások érdekeit, érzéseit és jogait is tiszteled és figyelembe veszed.
Ehhez már tudatosan figyelned és gondolkodnod is kell: értelmezni mind a saját, mind a másik fél
- hangulatát
- helyzetét
- szándékait
- reakciói
Jó hír, hogy erre mindannyian képesek vagyunk; a neveltetésünk és tapasztalataink nem örök életünkre rögzítettek, bármikor képesek vagyunk a változTATásra (tudatos cselekvéssel, persze.) Tanulható és fejleszthető az asszertivitás!
Jó, de: hogyan?
Nézzük, mit tegyünk konkrétan azért, hogy egyre inkább rutinosan használjuk ezt a viselkedési formát, mert ez az, ami a kapcsolatainkat igazán őszintévé és megelégedetté teheti!
Lépések az asszertivitás jegyében:
1. Tudatosítsd magadban, legtöbbször hogyan kommunikálsz!
- A véleményedet elmondod, vagy inkább magadban tartod?
- Milyen könnyen „sóznak rád” olyan feladatot, ami már túl sok a számodra?
- Könnyen hibáztatsz másokat, vagy vádaskodsz?
- Milyen gyakran veszed észre, hogy manipulálni akarnak, vagy éppenséggel te akarsz másokat?
2. Használj megfelelő nyelvezetet!
- Beszélj konkrétan magadról, egyes szám első személyben! Kerüld az általánosítókat (Tudod: „az ember”, „ azt gondolhatnánk”,.. )
- Küldj én-üzeneteket! (nem a másikat minősíted, hanem a saját érzéseidet fejezed ki, pl. „Doktor úr, nagyon zavar, ha folyton telefonál. Inkább visszajövök, ha lesz rám ideje.”)
- Tanulj meg NEM-et mondani, kedvesen, de határozottan! Hogyan? Egyszerűen. „Most sajnos nem tudom ezt megcsinálni.” (Ha szükséges, röviden magyarázd meg, miért, de ne mentegetőzz! )
3. Ne feledd a testbeszédet! (a kommunikáció 70%-át ez adja…)
- Viselkedj magabiztosan: húzd ki magad, ne „lógjon” a fejed!
- Pozitív vagy semleges arckifejezés
- Szemkontaktus (nyílt, őszinte, nem fenyegető „farkasszem”)
- Nyugodt kéz- és kartartás (ne tördeld a kezed, tekergesd a hajad,..)
4. Kontrolláld az érzelmeidet!
- Légy higgadt, tárgyilagos (lehetőleg ne csattanj fel, vagy ne sírd el magad…)
- Ha szükséges, kérj egy kis időt, amíg rendezed magad
- Lélegezz mélyeket, hasba – ez megnyugtat, ellazít! (de ne sóhajtozz feltűnően )
5. Kezdd kis lépésekkel!
- A fenti lépéseket ne egyszerre akard megtanulni, hanem szépen sorjában, mindig csak egyre figyelj!
- Gyakorolj védett szituációban (egyik ügyfelemmel a múltkor épp egy rázós telefonbeszélgetést próbáltunk el, ahol én voltam a „főnöke”)
- Próbáld ki az újonnan szerzett asszertivitásodat először egy baráton, vagy a partnereden, mielőtt éles bevetésed lenne (kellhet egy kis „finomhangolás”)
Ha te is elkezded ezeket a kis lépéseket egyenként beépíteni az életedbe, hamarosan megtapasztalod, hogy mintha másként néznének rád az emberek.
Elismerik és tiszteletben tartják, amit szeretnél, anélkül, hogy különösebben nyomulnod kellene. Nyugodtabb és elégedettebb leszel, ami még jobban ráerősít erre a folyamatra.
