Definícióját tekintve, a boldogság egy olyan kontrollálhatatlan, intenzív emóciókkal kísért állapot, amely jelentős kihatással van a beteg életvezetésére, kapcsolataira, munkájára.
A boldogságot intenzív testi tünetek kísérik, mint heves szívdobogás, hiperventilláció, nehezen kontrolálható mozgásos jelenségek, könnyűfejűség, szédülés, látászavar, gyengeségérzés, szélső esetben tudatzavar, ájulásérzés, önkontrollvesztés vagy a megőrülés élménye.
A boldogság gyakran minden különösebb ok nélkül, váratlanul alakul ki, bár egyes kutatások szoros kapcsolatot mutattak ki a boldogság és az életesemények és egyéb kiváltó tényezők között. Ugyanakkor sokszor maguk az életesemények kevés befolyással vannak rá, egyeseknél külön megerősítés nélkül is állandósul, ami különösen megnehezíti a kezelését.
A boldogság kognitív teóriája leírja a boldogság önrontó körét. Eszerint a beteg bármilyen apró örömöt, szerencsés véletlent túlértékel, ettől növekszik boldogságszintje, amely olyan lelkiállapotot teremt, amelyben még fokozottabban válik fogékonnyá minden újabb boldogságot növelő ingerre, eseményre. Így létrejön a boldogság circulus viciózusa, és igen gyorsan, gyakran percek alatt teljes intenzitású kontrollálhatatlan boldogságroham alakul ki. Ez a későbbiekben fokozza a rohamhajlamot, mert lecsökken az ingerküszöb minden boldogságot keltő ingerrel szemben. Így a beteg a jövőben egyre hajlamosabb lesz ártatlan jelenségeknek is jelentőséget tulajdonítani, és a boldogságrohamok egyre gyakoribbá válnak.
A boldog emberek gyakran nemtörődömök, impulzívak, viselkedésük kiszámíthatatlan. Realitáskontrolljuk lecsökken, a negatív életeseményeket, eléjük tornyosuló akadályokat lebecsülik, képességeiket és lehetőségeiket túlértékelik. A boldog állapotokban könnyen kialakulnak olyan téveszmék, hogy „minden sikerülhet”, „majd lesz jobb is”, „nem kell törődni a kudarcokkal”. A boldog állapot jellemző tünete a feladatok elhanyagolása, indokolatlan elégedettség, megnövekedett étvágy, beszédesség, fokozott tréfálkozási kedv. A boldogság jelentős hatást gyakorol az életvitelre és torzítólag hat az emberi kapcsolatokra is, pl. fokozott barátságossággal jár. A boldogság szociális megítélése sokszor negatív, a betegeket sok hátrányos megkülönböztetés érheti viselkedésük, reakcióik miatt.
A boldogság okát még pontosan nem tudjuk, de hátterében PET és fMRI vizsgálatokkal megerősített agyi elváltozások mutathatók ki, továbbá erős genetikai hatásról is beszámolnak. A boldogság határozott családi halmozódást mutat, ikervizsgálatokban, ill. elsőfokú rokonok viszonylatában igen erős együtt járás van a rokonok boldogságszintje között. Memóriakárosodást is kimutattak, boldog emberek pl. sokkal nehezebben idéznek fel negatív fordulatok életükből, mint az egészséges kontrollok. S boldogság megnövekedett endorfin és dopamin szinttel jár, ez felveti a dopaminerg rendszer oki szerepét a boldogság kialakulásában és fennmaradásában.
A boldogság egyelőre nem elterjedt kórkép, de tudjuk, hogy a kora gyermekkori boldogság nagy valószínűséggel előrejelzi a felnőttkori megjelenését is. Ez arra utal, hogy az időben megkezdett kezelés és prevenció elejét veheti annak, hogy a kórkép későbbi, kezelésnek már ellenállóbb változata fejlődjön ki. A kedvezőtlen társadalmi hatások ugyancsak befolyással vannak a kórkép terjedésére. Az elhanyagolt boldogságból alakul ki aztán a különösen veszélyes krónikus változat. Az eddigi vizsgálatok szerint a boldogság nem jár komoly öngyilkosság-kockázattal, azonban ez az eredmény még további megerősítésre vár, a veszélyességét semmiképpen nem jó lebecsülni.
Kezelése egyelőre nem megoldott, de biztató eredményekről számolnak be a modern antidepresszánsok kapcsán. Sikertelen kezelés esetén érdemes antidepresszánst váltani, vagy kombinált kezelést alkalmazni. Kezelésnek ellenálló esetekben antipszichotikum alkalmazása is megfontolható.
Fontos a betegek és családjuk megnyugtatása, a tünetek keletkezésének elmagyarázása. Az elkerülő viselkedés kifejlődését lehetőleg meg kell akadályozni. A gyógyszeres kezelést viselkedésterápiával lehet kombinálni, különösen az expozíciós terápiák jöhetnek szóba. Ezek lényege, hogy a beteg relaxált állapotban, biztonságos környezetben találkozzon a boldogságot kiváltó ingerrel, és maradjon a boldog állapotban mindaddig, amíg a boldogságszintje a normálisra le nem csökken. Kognitív technikák is alkalmazhatók, ilyenkor a torz pozitív kognitív sémákat feltárjuk, megkérdőjelezzük őket, rámutatunk a beteg pozitív hiedelmeire.
A boldogság spontán is gyógyulhat, azonban a betegeket meg kell kímélni a fölösleges szenvedésektől, a mielőbbi kezelés ajánlott.
A diagnózis felállítását csak szakember végezheti. A boldogság nem tévesztendő össze a jókedvvel, tréfálkozással, derűs hangulattal. A boldogság diagnózist akkor állíthatjuk fel, ha legalább egy boldogságroham előfordult, amely után legalább egy hónapig erős vágy volt újabb roham után, vagy ismétlődő teljesen kifejlődött boldogságrohamok állnak fenn. A boldogságroham nem azonos a boldogsággal! Boldogságroham más állapotokban is megjelenhet a boldogság kifejlődése nélkül.
Létezik limitált boldogságroham is, ekkor a boldogság négy tünete közül nem jelenik meg legalább négy, hanem csak egy-három, vagy a tünetek nem elég intenzívek. (X)
A boldogság titkát nem akkor találod meg, ha többre törsz, hanem ha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.
