A „Mi számít igazán az életben?” kérdés a válság kezdetén arra ösztönözte a kíváncsi Chip Conley amerikai közgazdászt és hoteltulajdonost, hogy egy, a boldogságon alapuló üzleti modellt keressen. A Bhutánban töltött két hét alatt fogalmazódott meg Chip-ben a boldogság érzelmi egyenletének képlete, ami Hyman Schachtel rabbi 1954-ben íródott, „Az élet igazi élvezete” c. művére épült. Ebben azt írja, hogy…
Ez most egy rendhagyó blogbejegyzés, „ünnepi kiadás”,
- egyrészt épp ez lett a honlapon a századik bejegyzés,
- másrészt nagy nap lesz holnap:
1 éves a MyWay Coaching! 🙂
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:
Ez a jubileumi bejegyzés a szokottnál kicsit hosszabb lesz (olvasási idő: 5 perc az átlag 2-höz képest), de jól döntesz, ha adsz ennyit most magadnak, mert megéri végigolvasni!
(A végén várom a hozzászólásodat, megérte-e, vagy sem! :-))
Akkor hát lássuk:
Mivel már Démokritosz is megmondta, hogy “Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint a hosszú út vendégfogadók nélkül”, álljunk meg hát, és nézzünk együtt körbe egy pillanatra.
Az évfordulóról Neil Amstrong holdraszállása jutott eszembe, amikor én voltam egy éves:
„Kis lépés egy embernek, de egy óriási ugrás az emberiségnek”.
Ez a születésnap viszont óriási lépés nekem, „az embernek” (no, az emberiségnek azért nem annyira :-)), és jó alkalom, hogy egy láthatatlan Fast Rewind-gombbal visszapörgessem az elmúlt év eseményeit…
- a számtalan nagyszerű coaching beszélgetést,
- találkozásokat (szakmai rendezvényeken és „privátban” :-)) a négy előadást, amit szakmai rendezvényeken tartottam,
- a honlapon megjelent kereken 100 bejegyzést
- ezen belül a 38 blogbejegyzést, amikre 170 hozzászólás és több mint 2000
- Facebook-megosztás érkezett,
- a vendégposztokat más honlapokon,
- a számtalan lájkot és hozzászólást a MyWay Facebook-oldalán…
…szóval mindazt, amiben rengeteg munkám fekszik, ám ami nem jöhetett volna létre a férjem, családom, barátaim, mentoraim szerető támogatása nélkül, no és természetesen Nélküled sem, kedves blogolvasó!
Hiszen itt vagy velünk a MyWay csapatban, és fontos számodra, hogy hogyan tudnál jobban, teljesebben, boldogabban élni.
KÖSZÖNÖM, hogy velem tartasz ezen az úton, amely az enyém, tiéd, s valahol mindannyiunké – mert az életben az egyéni utaink is számtalan módon kapcsolódnak egymáshoz.
Az útjaink találkoznak…
S az ünnepi bevezető után lássuk, mit hoztam neked mára:
Találtam egy nagyszerű előadást, amit egy olyan amerikai közgazdász tartott, aki rájött, hogy a siker igazi fokmérője az a boldogság és megelégedés, melynek, ha tudatosan élünk, nemcsak az utunk végén, hanem már közben is részesei lehetünk.
Mivel ez a gondolat nagyon illeszkedik a MyWay fiozófiához, a lebilincselően érdekes előadás (címe: Az élet értelme számokban) számomra legizgalmasabb részéből készítettem egy rövidített kivonatot.
(Van benne egy képlet a boldogságról, ez külön tetszett! :-))
Az élet értelme számokban
„Nem minden dolog számít, ami megszámlálható. És nem minden megszámlálható, ami számít.” (Albert Einstein)
Ez a „Mi számít igazán az életben?” kérdés a válság kezdetén arra ösztönözte a kíváncsi Chip Conley amerikai közgazdászt és hoteltulajdonost, hogy egy, a boldogságon alapuló üzleti modellt keressen. Egy régi alkalmazottja és barátja, valamint egy buddhista király bölcsessége révén fedezte fel, hogy a siker kulcsa igazából az, hogy „mit számolsz”…
Lássuk csak, mire is gondolt ezzel?
Emberünk elrepült a Himalája csúcsán egy olyan helyre, amit évszázadokig a rejtély sűrű leple fedett: Bhutánba. Mindez még 1972-ben történt, amikor két nappal apja halála után került trónra az akkor tizenéves király, Jigme Shingye Whangchuck, aki maga is kíváncsi és nyitott természetű volt. Még 17 évesen olyan kérdéseket tett fel, amik egy kezdő elmével rendelkező embertől aligha várhatók el.
Egyik korai indiai útja során egy újságíró megkérdezte őt a bhutáni GDP mértékéről.
Erre az ifjú király olyan módon válaszolt, ami ránk négy évtized múltán is mély, átalakító erővel hatott. Azt mondta:
„Miért koncentrálunk ilyen megszállottan a bhutáni nemzeti össztermékre? Miért nem törődünk inkább a nemzeti összboldogsággal?”
Ezzel lényegében a király a siker egy másik definíciójának megfontolására kér bennünket, ami „nemzeti összboldogság” néven vált ismertté. A világ legtöbb vezetője nem figyelt erre, s akik igen, azok is csak valamiféle „buddhista közgazdaságtannak” vélték.
De a király komolyan gondolta!
Forradalmi megközelítésével ő volt, aki Thomas Jefferson Függetlenségi Nyilatkozata után 200 évvel először javasolta, hogy a boldogság legyen az a fő mérce, amit kormánytisztviselőként is értékelnünk kell.
A következő három évtizedben ez az uralkodó aztán megvalósította elképzelését országában, sőt, nemrégiben abszolútból alkotmányos monarchiát csinált, vérontás vagy puccs nélkül; 2008 óta pedig Bhután a világ egyik legújabb demokráciájává vált.
Így aztán a „boldogság-mozgalom” tovább fejlődött, Chip Conley pedig megkérdezte az ottani miniszterelnököt:
„Hogyan tudják megteremteni, és mérhetővé tenni azt, ami elillan: a boldogságot?”
A bölcs elnök erre így felelt:
„Hallgasson ide. Bhután célja nem a boldogság megteremtése: mi a boldogság feltételeit teremtjük meg. Más szóval, a boldogság élőhelyét.”
Azt mondta, e művészet hátterében tudomány is áll.
Négy alapvető pillért hoztak létre, kilenc fő mutatót és 72 olyan mérőt, amivel a boldogságukat mérni tudták. Az egyik ezek közül:
– „Hogy érzik a bhutániak magukat a mindennapos életükben?” (Ez egy jó kérdés… TE hogyan érzed magad a mindennapos életedben?)
A mai modern világban az idő a legszűkösebb erőforrásunk, ezt pl. mégse kalkuláljuk be a GDP-be.
A Bhutánban töltött két hét alatt fogalmazódott meg Chip-ben a boldogság érzelmi egyenletének képlete,
ami Hyman Schachtel rabbi 1954-ben íródott, „Az élet igazi élvezete” c. művére épült. Ebben azt írja, hogy a boldogság nem annak a megszerzése, amire vágyunk; hanem hogy arra vágyjunk, amink már VAN.
Más szóval, a bhutániak boldogság-egyenlete így néz ki:
BOLDOGSÁG = amid van/osztva azzal, amire vágysz
Tehát: vágyjál arra, amid már MOST megvan (nevezzük ezt HÁLÁNAK), majd ezt oszd el azzal, amire még vágysz (a jövőbeli „jutalommal„)
Egyszerű és logikus: minél nagyobb a számláló, és/vagy kisebb a nevező, annál magasabb a tört értéke, azaz: annál boldogabbak vagyunk!
A bhutániak nem foglalkoznak azzal, amijük „nincs„; a vallásuk, az elszigeteltségük, a kultúrájuk iránt érzett mély tiszteletük a hála érzetét táplálta beléjük: elég, amijük van. (Bőség-szemlélet)
A mi kultúránkban életünk nagy részét az egyenlet alulsó részében, a nevezőben töltjük, azzal vagyunk elfoglalva, amink NINCS. (Hiány-szemlélet.) Üldözzük a boldogságot, mintha az valamilyen „leakasztható” dolog lenne, egy tárgy, amit megszerezhetünk…
Az „üldözés” pedig nem feltétlenül pozitív kicsengésű szó: amit üldöznek, az menekül, kicsúszik, elslisszan előlünk!
Bhutánt egyébként északon és délen a világ két legnagyobb lakosságú országa határolja. Lehet, hogy mégis ez a kicsiny ország lesz az a szikra, amely hatását tekintve „berobbantja” majd e két óriás, Kína és India 21. századi középosztályát?
Bhután ugyanis megteremtette egyedülálló export-termékét új, globálisan jegyzett áruja, a jól-lét (well-being) formájában.
Manapság már világszerte negyven országban tanulmányozzák a boldogság-mutatóikat. Néhány éve például Nicolas Sarközy és két Nobel-díjas közgazdász a franciaországi boldogságról és jólétről szóló másfél éves felmérésének eredményét hirdette ki. Sarközy szerint a világ vezetői szűk látókörűen csak a GDP-re koncentrálnak, és felhívja a figyelmet egy új mutatóra, a „joie de vivre-index”-re, azaz: életöröm-mutatóra!
Párhuzamot vonhatunk még Robert Kennedy híres, költői 1968-as beszédével: az elnök már akkor felvetette, hogy rossz dologra fókuszálunk, és hogy a GDP nem a megfelelő mérő. Azt mondta, hogy „a GDP egy kalap alá vesz mindent, csak éppen azt nem, amitől az életet érdemes élni.”
Hoppá!
És nálunk, Magyarországon vajon mi a helyzet?
A TÁRKI legújabb reprezentatív felmérésének tanúsága szerint a magyarok 46%-a mind a saját, mind az ország gazdasági helyzetét rossznak ítéli meg. Sőt, alig akad olyan – száz magyarból csupán egy! -, aki elégedett lenne úgy a saját, mint az ország helyzetével. Ennyit a nemzeti össz-boldogságunkról…
Valóban, ha körbenézünk, nagy hurrá-optimizmusra és örvendezésre nincsen túl sok okunk: apám szerint „ahol megkaparjuk, ott rohad”- és ő már negyven éve is ezt mondta…
DE! Hogyan vehetnénk akkor mi, magyarok, példát a bhutániakról, akiknek „egyedülálló export-terméke a jól-lét”? A boldogság, aminek ők az „élőhelyét” teremtik meg, a mélyen beléjük gyökerezett bőség-szemlélet és hála által?
MEGMONDOM:
Kicsiben kezdve, alulról építkezve, egyenként,
ki-ki a saját háza tájáról elindulva!
Megint Einsteint idézném: nagyon megfogott, amit a háborúról mondott.
„Nem csak egy egyszerű pacifista vagyok, hanem egy harcos pacifista. Hajlandó vagyok harcolni a békéért. Semmi nem vet véget a háborúnak, hacsak nem maguk az emberek (egyenként) tagadják meg a hadba vonulást.”
Ha te és én, ki-ki a saját életében hajlandóak vagyunk szemléletet váltani, és tudatosan dolgozni, tenni a személyes boldogságunkért, akkor hiszem, hogy ez a sok kis fénypont egymást erősítve összeadódhat.
Visszakanyarodva az elejéhez:
EZ volt az az ok, amiért éppen egy éve, 2011. november 8-án útjára indítottam a MyWay Coachingot, melynek célja, hogy támogassam mindazokat a tudatos keresőket, akik azt szeretnék, hogy az életük ne csak sikeres, de boldog is legyen.
Lélekben tehát most mindazokkal koccintok, akik hasonlóan gondolkodnak, és most is velem vannak itt a blog oldalain!
Isten éltessen mindnyájunkat!
