Az mondják az itt élő külföldiek, panaszkodós nemzet a magyar. Ha két ember szóba elegyedik egymással, gyakran elkezdődik a negatív licit, melyiküknek rosszabb éppen…
Kedvenc szavunk a „hááátezvan”, meg a „booorzasztó”, amelyeket még a legenyhébb kellemetlenségeink leírására is előszeretettel alkalmazunk…
Egy ideje foglalkoztat ez a panaszkodás-téma, s most úgy gondoltam: ha a tavasz a léböjt és mindenféle más tisztító kúrák időszaka, miért ne lehetne az ősz a lelkünk méregtelenítésének ideje? Hiszen ránk fér, annyi mindent hurcolunk magunkban — szabaduljunk meg a fölös terhektől!
Az mondják az itt élő külföldiek, panaszkodós nemzet a magyar. Ha két ember szóba elegyedik egymással, gyakran elkezdődik a negatív licit, melyiküknek rosszabb éppen…
Persze ez is egy sztereotípia, de ha odafülelünk, bizony, sok igazság van benne! (A saját tapasztalatom legalábbis ez.) Kedvenc szavunk a „hááátezvan”, meg a „booorzasztó”, amelyeket még a legenyhébb kellemetlenségeink leírására is előszeretettel alkalmazunk.
Még ha esetleg nincs is különösebb bajunk (hisz állandóan az se lehet, nem igaz?) valahogy „illik” egy kicsit rinyálni, sóhajtozni, mert az felettébb gyanús, ha valakinek egy pár centire a vízszint fölé lóg a feje — azt már lehet lenyomni, kollektíve utálni, igaz?
Pedig sokszor a panaszkodás is csak egy rossz szokás, amiből nagyon érdemes kilábalni:
a szavaink ugyanis meghatározzák a gondolkodásmódunkat, érzésvilágunkat, s végső soron kihatnak az egész életminőségünkre.
Miért mérgező a panaszkodás?
- Amire fókuszálsz, az növekszik!
Először is, a panaszkodás sokkal rosszabbnak láttatja a dolgokat, mint amilyenek valójában: a sötét szemüvegen keresztül csak a gondok látszanak. Ha a helyzet 80%-ban jó, és 20%-ban rossz, viszont folyton csak az utóbbiról veszünk tudomást, előbb-utóbb terjedni fog a sötét folt, és lassan elárasztja a területet. - Megöli a kreativitást:
A panaszkodó nem azt nézi, hogyan változtathat a helyzetén, hanem belesüpped a beletörődésbe. Hasonszőrű társakat keres, akikkel gyanakvóan és kritikusan szemlél minden olyan kezdeményezést, ami esetleg javíthatna a dolgokon. Kedvenc szava az „úgyse”. (Végülis, huhogni sokkalta könnyebb, mint megfogni a munka végét!) - Vigyázat, szokássá válik!
Minél gyakrabban panaszkodsz, annál könnyebben rááll a szád, a szíved. A végén már kalákában szidjátok a világot, minden sz@r, minden „probléma” , és mindenki hülye (a jelenlévők kivételével), hát nem?!
(OFF: Próbáltál már ilyenkor bedobni valami pozitív, lelkesítő, „oda nem illő” témát? Na, azokat a pillantásokat tedd zsebre! Ha a citromból limonádét csinálnál, hát te leszel az az örök optimista Pollyanna, akinek a fanyalgók inkább belespriccelik a citromlét a szemébe :-)) - Beindul a negatív spirál:
egyre nő a licit tétje. „Az mind semmi!” – tromfol a következő felszólaló, akinek persze még sokkalta inkább (…).
A játszma érzelmi nyertese az, aki a leggázabb sztorival áll elő, és a leghangosabban méltatlankodik, a többiek bólogatása közepette (ez a jutalom :-). Irtó egészséges, nem? - Hitted volna? Egyértelműen káros az egészségre: manapság nem a mosónők halnak ugyanis korán, hanem a pesszimisták! A leggyakrabban a negatív hozzáállás szív-és érrendszerre gyakorolt hatását vizsgálták a kutatók.
„A Duke Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói 866 szívbeteg alapos vizsgálata után azt állapították meg, hogy azok a páciensek, akik napi szinten éltek át pozitív érzelmeket (pl. boldogságot, vidámságot, optimizmust), tizenegy évvel később 20 százalékkal nagyobb eséllyel voltak életben, mint morózusabb, panaszkodóbb, pesszimistább társaik.” Ugye, te is inkább ebben a csapatban szeretnél játszani?
Tedd a szívedre a kezedet, nem lát senki: TE milyen gyakran szoktál panaszkodni?
A sóhajtozás és a kritizálás olyannyira az életünk részévé vált, hogy észre sem vesszük, milyen gyakran is panaszkodunk valójában. Rossz szokás lett belőle.
A panaszkodás a környezetünket is érinti: az ember ugyanis úgy működik, mint egy hangvilla. Ha megütjük a villát, a körülötte álló hangvillák is rezgésbe jönnek! Ugyanez történik, ha folyton panaszkodunk mások társaságában (vagy vica versa), a többieket is panaszkodásra ösztönözzük, olyan ez, mint valami baktérium, amit mindenhová magunkkal hurcolunk, és megfertőzzük vele azokat, akikkel találkozunk.
Tennél egy kísérletet? Méregtelenítsd a lelked!
A szokások a semmiből jönnek, ezért vissza is térhetnek a semmibe, ha teszünk érte. Nem „leszokunk”, hanem feloldjuk: ekkor ugyanis az élmény eltűnik.
Panaszkodás helyett tehát próbálj meg arra összpontosítani, amiért hálás vagy.
A hála hálát szül; a hála GYÓGYÍT!
Minél több olyan dologra koncentrálsz, amiért hálás lehetsz, annál több dologról veszed majd észre, hogy akár örülhetnél is neki! Ez pedig végre egy olyan pozitív láncolat, ami jót tesz testednek-lelkednek egyaránt.
Ha végleg szeretnél kigyógyulni a fertőző panaszkodásból, itt egy haladóknak szóló módszer
A lényege: próbálj meg 21 napot kibírni panaszkodás nélkül! Vagyis: fogd vissza magad, ha szíved szerint panaszkodnál, kritizálnál, netán vádaskodnál.
Húzz fel egy külön erre a célra szolgáló karkötőt a csuklódra (fiúknak: megfelelő méretű, kicsivel vastagabb befőttes gumi is jó :-)), és valahányszor panaszkodáson kapod magad, egyszerűen tedd át a másik karodra.
Figyeld meg, egy nap hány csere történt, és jegyezd fel magadnak valahová, így regisztrálhatod a fejlődésedet.
(Forrás: A Complaint Free World, Will Bowen)
Ez a próba kiváló arra, hogy tudatosítsd a saját viselkedésedet: a legtöbb embernek eleinte napi hússzor vagy többször is cserélnie kell, hamarosan azonban négy-öt napot is könnyedén végig lehet csinálni panaszkodás nélkül.
Ez már óriási különbség, és a környezetünknek is feltűnhet, hogy valahogy mintha mások lennénk… Megéri a kitartást, meglátod!
Panaszmentes szép napokat és sikeres lelki méregtelenítést kívánok!
